Marge és Lynd, Gozsdu Manó klub, 2014 11. 14.

Bár a poszt címe lehetne valami most divatos rajzfilm címe is, de valójában nem erről van szó. Ez a két név két formációt takar, amelyek zenei világa között valóban lehet némi hasonlóságot felfedezni, bár közelebbről hallgatva talán a különbségek a feltűnőbbek.  Az bizonyos, hogy többedszer is rácsodálkoztam, a Gozsdu Manó koncertszervezőinek milyen jó szeme és füle van az egy napra összehozott együttesek kiválasztásához.

A koncertet a Lynd kezdte, tehát a hagyományos terminológia szerint azt is lehetne mondani, hogy ők voltak az előzenekar. Pedig nem, de erre még visszatérek.

A 2011 óta létező, Kiszner Linda énekesnő köré szerveződő Lynd érdekes, meglehetősen egyedi stílusú csapat. Saját elmondásuk szerint olyan modern zenét csinálnak, amelyen érződik a múlt esszenciája is. A rendkívül meghatározó énekhangot és az akusztikus hangszereket pedig elektronikával, elektronikus zenei kiegészítéssel is vegyítik. Zenéjük néhol melankolikus, néhol sötétebb világú, számtalan stílusból építkező. Semmiképpen sem az önfeledt tombolásra való, sokkal inkább a nyugalmas elvonulásokhoz, számvetésekhez lehet háttér.

A koncert bő negyedházzal indult. Ráadásul, ahogy mindig, itt is a hátsó teremrészekben csoportosult a nép, a színpad előtt egy lélek sem igen volt. Linda invitálására aztán csak előrébb merészkedtek a nézők. A dalok sorjáztak szépen egymás után, a harmadik dal előtt már Linda is mondta hogy bár ők nem kifejezetten a gyors számaikról ismertek, de látja, hogy a közönséget kicsit be kéne 'izzítani' ezért kicsit pörgősebbre veszik. És ez többé-kevésbé sikerült is. A koncert vége felé már előkerült egy karácsonyi dal is. Játszottak új szerzeményt is, (Only tonight) ami bizony igen jó dalnak sikeredett.

Az bizonyos, hogy Linda hangja nagyon rendben van, és igazából a dalok is. Mondjuk nekem többször eszembe jutott a koncert alatt, hogy ilyen hanggal miért nem jazz-t énekel inkább? (A női vokál köré építkező klasszikus jazz a gyengém, bocsánat.) Persze a mai stílusoknál őrült nagy kavarodás van, akár a Lynd egy-egy dalára is rá lehet fogni, hogy ez ugyebár jazz. Aztán persze utánaolvasva rájöttem, hogy nem véletlenül éreztem én oda (mármint a jazz világába) valónak ezt a hangot. Mint írtam, nem ismertem a csapatot, így persze a dalaikat sem. A koncert után azt kell mondjam, nem kizárt, hogy mondjuk egy albumon megvenném ezeket a számokat, viszont az biztos, hogy csak ritkán, bizonyos - nem feltétlenül a legvidámabb - hangulataimban raknám be a lejátszóba. Azokban az időszakokban viszont nagyon jó volna hallgatni. Érzelmes, kicsit gondolkodós dalok sorjáztak egymás után, igazából mind az énekes hangjára épült, bár a basszus és néha a szóló gitár is meghatározó volt. Számomra azért inkább tűnt amolyan 'Linda és a kisérőzenekara' produkciónak. De rendben volt ez így, és azt hiszem, a koncert végére meggyőzték azokat a nézőket is, akik igazából a második fellépő koncertjére jöttek. Ja! Később érdekes lehet, hogy itt a zenekari felállás szóló- és basszusgitár meg persze dob volt.

A koncert második előadója Marge volt. Ez a csapat Batta Zsuzsanna köré szerveződik, aki élőben pont olyan, mint a netes 'lemezborítókon'. Szőke haj, piros száj, dögös fekete csomagolás. Amolyan végzet asszonya, akinél - ha elég ilyen jellegű, thriller filmet láttál - azért eszedbe jut, vajon nem lapul-e egy véres konyhakés a táskájában... No de elkalandoztam.

Szóval énekelni is tud ám a hölgy. Mire az ő koncertjük kezdődött, azért nagyjából összegyűlt a közönség is, bár messze nem volt tele a GM. Marge munkásságát szintén nem ismertem korábban. Épp ezért a dalokat sem. Az az előző jazz-t említő mondatomból is kiderülhetett, jómagam azért inkább az akusztikus hangszerek híve vagyok, mint a teljesen elektronikus zenéé. Ez a koncert épp azért volt érdekes, mert itt igazából Marge és a 'vokalista' Ulmer Anna hangján és a dobokon kívül majd minden elektronikus alap és zene volt. (egyszer került elő egy bassgitár). És ennek ellenére az egész produkció jól összeállt. A közönség itt is szorult persze némi kapacitálásra, de azért Marge tudott velük kommunikálni. 

És hát bizony, az énekhangra itt sem lehet panasz. Voltak új és korábbi dalok is. Azt azonban tényleg szoknom kell még, hogy egy ilyen koncerten nem zenélő zenészeket lássak, hanem elektronikus eszközöket kapcsolgató és nyomkodó előadókat. A dobos persze megvolt, de igazából minden más hang gépekből jön. A fene. (Tudom hogy nem újdonság ez, nyugi, de akkor is fura.)

Beszéljünk inkább az énekről. A dalok és az egész koncert tükrözte azt, amit az elején az énekesnőről írtam. Néha líraibb, szelídebb dalok, de folyamatosan azt érzed, hogy azért van ott más is a felszín alatt, ami aztán egy-egy dalban, vagy dalrészletben ki is bukkan. Összességében nagyon rendben volt a produkció, csak lehetett volna hosszabb. Itt jön az, amire már utaltam a Lynd kapcsán. Lehet hogy ez csak az én véleményem, de nekem úgy tűnt, a kettős koncert fő produkciója inkább a Lynd volt, annak ellenére, hogy Marge produkciójára sokkal többen voltak kíváncsiak. 

A konklúzió pedig csak annyi megint, hogy klubkoncertre járni nagyon jó mulatság. Remek dolog beszélgetni az előadókkal, megismerni mindenféle új zenét. De a legjobb tényleg a testközeli előadásmód, az apró gesztusok megfigyelésének lehetősége. Ráadásul nem is megfizethetetlen mulatság, hiszen például a Gozsdu Manó klubban egy kettős koncerten általában egy ezres a beugró, ami azért kibírható, és ha nem 15 éves whiskyt iszunk hozzá, az italszámla sem megfizethetetlen.