Szándékaink szerint itt a klubkoncert blogon nem csak koncertbeszámolók lesznek, hanem mindenféle érdekes, vagy legalábbis általunk annak gondolt háttér információ is a klubok életéről, a koncertek háttérmunkáiról, a szervezésről vagy épp (legközelebb) a hangosítás és a technikai háttér működéséről.

Ezzel szemben jelen posztunk a koncertekhez első pillantásra kevésbé kapcsolódó témát jár körbe, nevesül a fényképezést. Pedig van köze a két dolognak egymáshoz, hiszen a koncert önmagában mulandó élményeket biztosít, hazavinni csak emlékeket és érzéseket tudunk. És persze – különösen a fotós mobiltelefonok megjelenése óta – fényképeket. A telefonok kijelzőin ezek a képek ott a helyszínen általában jól is mutatnak, de otthon, a monitoron megnézve bizony már sokszor siralmas az eredmény.  Még azokban az esetekben is, amikor egyébként ugyanazzal a készülékkel egész korrekt képeket sikerült lőni mondjuk két nappal korábban egy kiránduláson. Különösen elkeserítő tud lenni az eredmény, ha mondjuk az adott koncert facebook oldalán, vagy zenei portálokon később megjelenő profi fotósok által készített képekkel hasonlítjuk össze az általunk készítetteket.

Fussuk gyorsan végig azokat a körülményeket, amelyek egy ilyen esemény fotózását nehezíthetik:

Az első, és legfontosabb mindenképpen a kevés fény. Akármilyen színesnek és csillogónak látjuk is a színpadot és az ott zajló produkciót, a fizika szempontjából bizony sötét van. Vakut persze lehetne használni, de egyrészt ez klubkoncerteken nem annyira szokás, másrészt a kis teljesítményű, beépített vakuk a színpadtól kicsit távolabb állva már nem képesek korrekt megvilágítást produkálni.  Mint látni fogjuk, a megvilágítás problémája önmagában még orvosolható lenne, ha nem volna a másik körülmény, mégpedig az, hogy a színpadon a zenészek mozognak, sokszor igen fürgén.  A billentyűsök billentyűznek, a gitárosok tépik a húrokat, az énekes ugrál. Ez pedig csak növeli a kevés fény által amúgy is meglévő nehézséget. Ha kevés a fény, elvileg több módon tudunk segíteni magunkon:

• Alapesetben a kevés fényre a hosszabb expozíciós idő lehet a megoldás. (Hiszen ha tovább tart az expozíció, több fény érkezik az érzékelő szenzorra.)  Sajnos azonban a gyors mozgások épp rövid expozíciót kívánnak, hiszen csak így lehet biztosítani, hogy ne mozduljon be a felvétel.
• Növelhetjük az objektíven átjutó fény mennyiségét a rekesz v. blende legnagyobbra nyitásával. Ennek is van hátránya persze, a mélységélességnek ez nem tesz jót, vagyis a legnagyobbra nyitott blendénél bizony előfordulhat, hogy az énekesre fókuszálva, a mögötte álló gitáros már nem lesz éles a képen.
• Valamint használhatunk minél nagyobb fényerejű objektívet, hiszen minél nagyobb az objektív fényereje, annál több fényt képes összegyűjteni, ami lehetővé teszi a mostohább fényviszonyok közötti fényképezést is.
• Bónusz lehetőség még a minél érzékenyebb és nagyobb méretű érzékelő lapkát tartalmazó fényképezőgép beszerzése. Ugyan manapság már a legolcsóbb eszközökön is bámulatos ISO és felbontás értékek szerepelnek, de azért nem árt tudni, hogy a legtöbb esetben szoftveres bűvészkedésről van szó, márpedig ha nincs elegendő fény, akkor nincs elegendő információ, vagyis a mégoly okos szoftver sem tud csodát tenni.

Nos. Ennél jobban igazából nem szeretnék most belemélyedni a fotózás szakmai kérdéseibe, van erről ezer fórum és leírás, ha a fenti dőltbetűs szavakat beírjuk a Google keresőbe, hamar választ találunk minden kérdésünkre.

A konkrét tanácsaink viszont azért összeszedjük:

Mobiltelefonos fényképezés esetén túl sokat nem tudunk tenni. Ezeknél az eszközöknél a hardver mindenképp gyengébb a szükségesnél, azonban sok esetben valóban jól használható szoftveres funkciók vannak. A direkt alacsony megvilágításra szolgáló programok segíthetnek, a színpadról alighanem korrekt totálokat tudunk készíteni, de mondjuk az ugráló gitárosról jó minőségű kép készítésére túl sok esélyünk nem lesz. Néhány telefonnál viszonylag sok manuális (vagy legalább is annak hívott) lehetőségünk van, érdemes próbálkozni, de csodát ne várjunk.

Kompakt vagy bridge fényképezőknél már jobbak az esélyeink. Sajnos az objektívek fényereje ritkán jobb a 2.8-as értéknél, az objektív zoom funkcióját használva ráadásul ez folyamatosan romlik. A blendét módunk van a legnagyobb átmérőre nyitni. Az expozíciós idő ezeknél a gépeknél bőven a megfelelő tartományba állítható, azonban a tapasztalat az, hogy a 2.8-as fényerejű objektívhez nehéz olyan értékeket párosítani, ahol kézből fotózva igazán jó kép készülhet (gyakorlatilag az expozíciós időt nem tudjuk a szükséges mértékben növelni, mert bemozdul a kép, vagy a téma).

Érdemes észben tartanunk, hogy a képet végeredményben elkészítő szenzor adott fizikai érzékenységű. Az érzékenységet jelölő ISO érték ugyan ezeknél a gépeknél már egész hajmeresztő értékekig állítható, de a legtöbb esetben bizony a túl magas érték már zajos képeket eredményez. (Itt ugye megint csak elektronikus/szoftveres trükkökről van szó, és ha nincs elég információ, akkor nincs mit erősíteni, ilyenkor keletkezik a zaj a képen, az elektronika nem létező információból próbál valós képpontokat gyártani, változó sikerrel…)

A harmadik csoport a nagyobb méretű szenzort használó, zömében tükörreflexes gépek köre. (Sokféle szenzorméret szabvány van, ebben a kategóriában a legnagyobb a full-frame szenzor, amelyik a klasszikus, 35mm-es filmkocka méretével egyezik meg.) Ezek a gépek cserélhető objektívesek, tehát mód van megfelelő, mondjuk 1.4 fényerejű objektív használatára, ez ugye eleve sokkal nagyobb mennyiségű fényt jelent a fenti 2.8-as fényerejű kompakt géphez képest. Ráadásul a nagyobb szenzor valójában, fizikailag is érzékenyebb. Mindemellett ezek a gépek az elektronika terén is fejlettebbek.

A rossz hír az, hogy igazán jó koncertfotókat sajnos csak az utolsó csoport eszközeivel lehet készíteni. Ha olyan képre vágyunk, ahol a vadul pengető gitáros homlokán kiütköző izzadtságcseppek is tűélesen láthatóak, akkor bizony ilyen felszereléssel kell kezdeni.

Azonban, ha csak pár képet szeretnénk emlékül, akkor az első két csoportba tartozó eszközök sem használhatatlanok.

• Ha van módunk, manuálisan próbáljuk a fentiek alapján megtalálni azt az expozíciós idő és blende kombinációt, ahol a lehető legtöbb fényt tudjuk összeszedni, úgy hogy a kép még ne mozduljon be.
• Jó, ha sikerül kifognunk egy-egy lassabb számot, ahol mondjuk nyugodtabbak az előadók, segíthet, ha sikerül kivárnunk a számok váltása közti részeket, ahol esetleg kicsit több fényt kap a színpad.
• Felejtsük el az esetleg rendelkezésre álló zoom funkciókat, menjünk közelebb, ha közeli képet akarunk.
• Jómagam sokszor az autofókusz üzemmódot is át szoktam állítani manuálisra. Alacsony megvilágítás esetén az automata fókuszálás sokszor nem kellően gyors, és közben lekéshetjük az optimális pillanatot.

Nagyjából ennyi, amit röviden el lehet mondani a témáról.  Mint mindenhol, itt is a gyakorlás hozza meg a tudást, járjunk sokat koncertre és fotózzunk sokat, néhány koncert, és sok száz expozíció elteltével elkészül majd az első olyan kép is, ami már egész elfogadható…