Pedrofon, Gozsdu Manó klub, 2015.01.08

A tegnapi bulin látványosan kiderülhetett, mit is takarhat a mindenki számára ismert, de élőben talán még nem tapasztalt ’tánczenekar’ kifejezés.  Valamint az is, hogy bizony tényleg van különbség egy koncertzenekar és egy bulizenekar között.  Mert ugyan a klubkoncerteken is előfordul, hogy egy-egy előadó esetében a lelkes törzsrajongók ugrálnak, sőt akár táncolnak is, de azért nem ez a jellemző koncerthallgatási metódus.

A Pedrofon tegnapi Elvis 80 buliján viszont, mint kiderült, a táncé volt a főszerep. A Pedrofon már több mint 10 éve ápolja a rock and roll és Elvis hagyományait. És bár természetesen nem csak Elvis dalokat játszanak, hanem szinte minden fontosabb rock and roll sláger fent van a repertoárban, sőt, saját szerzemények is felbukkannak, ez a mostani fellépés a Király 80. születésnapja alkalmából jött létre, tehát itt az Ő dalai csendültek fel.

A koncert mintegy 40-50 néző előtt kezdődött. És ezek a nézők többségükben bizony mások voltak, mint a GMK bulikon megszokott rajongók. Több ősz hajú, és sok, legalábbis középkorú néző volt a színpad előtt. De ez a közönség a második-harmadik számtól kezdve elkezdett táncolni. Érkeztek közben fiatalabb, láthatóan sokat táncoló párok is. Így aztán a koncert jó része alatt folyamatosan vagy 30 fő - zömében párok, de volt lánycsapat és egyedülálló fiúk is – ropta a zenére. És bár a koncert közönsége biztos nem érte el a fél házat sem, de a táncosok helyigénye miatt így is tele volt a nézőtér táncparkett.  

Jómagam úgy vélem, Elvis megítélése a legtöbbünkben igazi ’One Man Show’ jellegű lehet. Bár nyilván voltak zenészei, állt zenekar mögötte, de az átlagos rajongó nem igen tudja, kik lehettek ezek a muzsikusok. Épp ezért a király dalait játszó mai együtteseket is úgy képzeltem, hogy egy (lehetőleg megjelenésében is Elvisre hajazó) gitáros-énekes áll a reflektorfényben. Hát, a Pedrofon nem ilyen. Bár kétségtelenül meghatározó a csapatot vezető Kosztolicz „Pedro” Péter személyisége, de a produkció láthatóan a teljes zenekar közös alkotásaként valósul meg. A dalokat sem csak Pedro énekli, sőt, a tegnapi koncerten három vendég énekes is szerepelt, tehát igazán sok hangon hallhattuk a jól ismert slágereket. Pedro nyakában ráadásul nem gitár lógott, hanem szaxofon. Illetve olyan sokat nem lógott, mert folyamatosan használatban volt. Az mindenképp megemlítendő, hogy megint egy valódi zenészekből álló csapatot láthattunk, akik valódi hangszereken, és igen profin játszottak.

A közönség persze vevő volt a bulira, a kapcsolat a zenekar - főképp Pedro - és a közönség között állandó volt. A játszott számok sem csak egy előre meghatározott tracklista alapján szólaltak meg, hanem a közönség is javasolt/kért számokat. (Elvileg harminc-egynéhány számból lehetett választani, de azért megoldottak ezen kívül érkező kérést is.) Az előadás tehát abszolút profi volt, azonban valahogy számomra mégsem tűnt koncertnek, inkább egy privát ünnepség, vagy egy vendéglátó hely táncos estje, vagy akár egy esküvőn játszó zenekar érzetét keltette. Ez egyébként nem baj, hiszen én a klubkoncerteket pont azért kedvelem, mert közvetlenek. Ez a tegnapi este még ezekhez képest is egy még közönség-közelibb előadásmódot mutatatott meg. A buli felénél az együttes egy rövid szünetet tartott. Ez egy átlagos koncert esetén azért nemigen fordul elő, hiszen a már épp bemelegedett közönség könnyen szétszéledhet, aztán a második részben újra lehet őket csábítgatni a színpad elé. Itt ez a veszély nem állt fenn, ahogy visszatért a csapat, rögtön ment tovább a tánc. (Sőt, volt olyan pár, aki a biztonság kedvéért a szünetet is végig rokizta, a háttérben játszott halk, és messze nem rock and roll zenére. Ráadásul jól táncoltak!) A Pedrofon által játszott dalok nagyon rendben voltak, de persze ezeknél a slágereknél sok meglepetés nem érheti a hallgatót, ha az előadók jó muzsikusok, jó lesz a végeredmény is, ezzel pedig itt tényleg nem volt probléma.

Szóval, összességében ez egy nagyon jó este volt. Elvis Presley slágerei alighanem tényleg nem mennek ki a divatból, márpedig ha igaz az, hogy addig él az ember, amíg emlékeznek rá, akkor Elvis bizony köztünk marad még jó darab ideig...

Azon viszont lehet gondolkozni egy sort, hogy miért nem voltak többen? Én arra jutottam, hogy az a korosztály, aki ezt a stílusú zenét igazán kedveli, egyszerűen nem is tud arról, hogy ilyen együttesek, vagy akár ilyen fellépések léteznek. Nyilván ők is használják a világhálót és a facebookot, de valószínűleg nem is tudják, mit és hol kéne keressenek. Talán a klubokat sem ismerik, talán azt sem tudják mi fán terem egy facebook event.

A másik, de kapcsolódó dolog lehet az, hogy itt bizony húzódik egy műfaji határvonal, amihez ez a csapat elég közel van. Az ’elismert’ műfajok és a ’mulatós’ műfajok különbségére gondolok. Igazából ez utóbbiban is játszanak persze igen jó zenészek (sőt, hiszen itt általában profi, főállású muzsikusokról van szó) de legtöbbször nem saját zenéiket játsszák. Ennek a műfajnak is megvan persze a törzsközönsége, de ez a közönség ritkán, vagy egyáltalán nem jár a bulinegyed klubjaiba. Ez a tegnapi este ebből a szempontból a határvonalon billegett. A fellépő csapat is e két ’világ’ határán mozoghat, és ezért maga a produkció sem a GMK szokásos repertoárjába illeszkedik. A bulinegyed koncerthelyszínein általában olyan csapatok lépnek fel, akik saját zenéjüket, saját szerzeményeiket játsszák el. És az itteni közönség talán ezt többre is tartja, ahogy Charlie énekli a 'Zenegép' című dalában: "Igazi zenész, saját zenéjét játssza..."

Pedig a zenészi képességeket, a zene segítségével történő kapcsolatteremtést és szórakoztatást, egy életérzés átadását ezek a 'revival' zenekarok is igen magas szinten űzhetik. A számok, amelyeket előadnak pedig vitathatatlanul jók, nem hiába lettek slágerek anno. Legközelebb mindenki hallgassa meg őket. És ha már ott jár, akár táncolhat is egyet.

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!