Lindám és Lukács Peta, Gozsdu Manó klub, 2015.01.29.

A mai este a rockzenéé volt a GMK-ban. A program Pacziga Linda csapatával indult. Róla a koncert előtt csak annyit tudtam, hogy van némi köze - sok-sok közös projekt, közös nyaralás, közös antik rádió - a második fellépőhöz, Lukács Péterhez. (Hogy Péterről mit érdemes tudni, arra még visszatérek majd.) Csapata, a Lindám, amolyan dallamosabb keményrockot játszik.

A beállás második felére értem oda. Volt némi kavarodás meg csúszás, ugyanis Istit, a GMK hangtechnikusát baleset érte, ezért most egy darabig helyettesítők vették át a helyét, és persze azért ilyenkor kicsit bele kell szokni a technikába. Ráadásul ez egy eléggé hangos estének ígérkezett, igen komoly gitárerősítőkkel a színpadon, ez pedig, mint írtuk már, nem kedvez a hangtechnikus munkájának. Mindemellett, mint kiderült, egy profi videós csapat is ott volt a koncerten igen komoly technikával, szóval volt szaladgáló és gombokat nyomkodó nép elég már a beállás alatt is. De azért haladt a dolog, és egyszer csak Linda is felkerült a színpadra. Na, most azt is tudni kell, hogy Linda meglehetősen dekoratív, nem túl magas leányzó, a koncerten amúgy rockosan feketébe öltözve. Ahogy csöndben és finoman, amúgy elgondolkodósan a színpad előtt mászkált, sőt, még amikor odaállt a mikrofonhoz, és az első hangpróbákat csinálták, sem lehetett tudni, hogyan is fogja tartani a tempót és a hangerőt ezzel a hajrázós zenével. Aztán persze kiderült... Lindának valóban figyelemre méltó hangja van. Ráadásul meglehetősen jól is bánik vele, messze nem csak klasszikus rocknótákra alkalmas. 

Szóval, ekkor már lehetett tudni, hogy nem lesz rossz ez az este, bár azt is, hogy csöngeni fog a fülünk utána egy darabig. A Lindám dalaival kezdődött a koncert, és ezek bizony nagyon-nagyon rendben vannak. A szokásos érzés volt hallgatni őket, vagyis lehetett morfondírozni azon, hogy ha egyszer ilyen jó dalokat képesek alkotni, akkor hogyhogy nincs tele velük a rádió meg minden más média? Linda hangja valóban lenyűgöző, de a zenésztársak is jók, például a gitárszólók igazán rockosak és igazán profik voltak. A közönség is élvezte a produkciót, mondanom sem kell. Linda hangja tényleg alkalmas szinte minden szóba jöhető stílushoz, a lágy líraibb dalok épp olyan jól sikerülnek, mint a kiabálósabb  rockdarabok. Tényleg érdekes, hogy eddig nem igen hallottam róla, de mostantól figyelni fogom, és ezt javaslom mindenkinek... 

Az igazság az, hogy mostanában folyamatosan egy bizonyos együttes számai járnak a fejemben, ha csak úgy ülök a gép előtt, ezeket hallom belül. (Hogy melyik ez a csapat, az kiderül a jövő hét elején, jön velük egy riportféle ide az oldalra.) De a Lindám produkciója óta néha be-be villan egy-egy dalrészlet az Ő dalaiból is, pedig ugye ezeket még csak egyetlen egyszer hallottam tegnap. 

A második fellépő persze már maga Lukács Peta és csapata volt. Ő valóban ismert gitáros, több csapatban is játszott és játszik, de a legtöbben a Bikiniből ismerhetik. Ez a koncert gyakorlatilag róla szólt. Igazából a teljes csapat minden zenésze Peta keze alá játszott, az ő segítése, kísérése volt pusztán a feladatuk. Peta valóban klasszis gitáros, lenyűgözően hosszú és bonyolult gitárszólamokat sorakoztatott egymás után. A zenekar tette a dolgát, az egész produkció igencsak színvonalas volt.

Azonban... szóval számomra egyszerűen túl sok volt. Eleve sem valószínű, hogy egy lakatlan szigetre csupa rockzenét vinnék magammal, de azért tudom értékelni és élvezni is. Viszont amit ezen az estén Peta művelt, az egyszerűen nekem túl sok volt. Úgy értem, hogy vége van egy számnak, ami 90%-ban Peta virtuozitásáról szól, és rögtön jön egy másik ugyanilyen virtuóz darab. Aztán még egy. Meg még egy... És ez egyszerűen számomra már elvette a dolog varázsát. Olyan, mint egy tematikus múzeumban sétálni, először ugye rácsodálkozunk a műalkotásokra, de amikor a sokadik nagyon hasonló festményt látjuk, már kezdünk megcsömörleni kicsit. Ez egyébként nem jelenti azt, hogy a játszott számok túl egyformák, vagy unalmasak lettek volna, de a virtuóz gitárjáték mégis valahogy hasonlóvá tette őket. Inkább olyan, - még egy hasonlat, ígérem, több nem lesz - mintha egy szépségversenyen lettem volna nézőként. Ha a külön-külön csodálatos lányok egy helyen, egymás mellett állnak, messze nincs olyan hatásuk, mint amikor csak úgy összetalálkozunk velük az utca szürkeségében.

Persze ez szubjektív vélemény, a koncerten elég sokan voltak, tehát sokaknak bejött ez a zene, ugyanakkor láttam azért némi mozgást a közönség soraiban a koncertnek pont az említett része alatt, figyeltem a kijövők arcát, és hát  úgy tűnt, mintha lett volna más is, aki kicsit túladagolta magát a gitárvirtuozitással. A koncert elején Linda is beszállt pár dal erejéig, majd a koncert második felében ott volt már az új énekes (Bodóczy Zoltán) is a színpadon, de hát azért nem véletlen, hogy a csapatot egyszerűen Lukács Peta-ként hirdetik a plakátok... 

Végeredményben azt kell mondjam, ez egy igazán jó este volt. Most, mikor ezt írom, már a fülem se cseng. Lindát igazán kár lett volna kihagyni, Peta pedig remekül megmutatta, milyen szintre lehetne elérni a gitárművészet terén, ha volna hozzá tehetségem, és nagyjából 100 évem a gyakorlásra. (Mondjuk Petán nem látszik, hogy 100 éves volna, de biztos van valami trükkje...)

Mindenesetre a következő koncertbeszámoló egy fülkímélőbb és sokkal-sokkal kisebb méretű produkcióról szól majd, gyertek holnap is...

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!