The Scarlet, Iskola, 2015.02.17.

Ez a poszt - illetve a bevezetője - kicsit hosszabb lesz a szokásosnál, ugyanis a beszámolónak nekikezdve rájöttem, néhány kérdést rendbe kell szedni rögtön az induláskor.

Az első ezek közül, hogy az 'akusztikus koncert' kifejezés igazából mit is takar. Számomra ez elvileg ugyanaz kéne legyen, mint az 'unplugged' címkével hirdetett események. Vagyis azok, a szép emlékű Music Television által megismert produkciók, amikor egy bármely stílusban játszó csapat tagjai hagyományos hangszereket ragadva felkuporodnak egy rakás bárszék tetejére, és a megszokottól eltérő hangszerek, pontosabban azok eltérő lehetőségei miatt teljesen új, szokatlan módon adják elő a jól ismert slágereiket. Azt én is tudom, hogy más a tévé és más a valóság, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy ezeknél az említett felvételeknél annyi mikrofont használnak amennyit akarnak, és ezek hangjának keverése is lehet szinte stúdió minőségű. Azonban mindezek tudatában is ez a kép befolyásolta a várakozásaimat.

Ez a tegnapi koncert, bár akusztikusként lett meghirdetve, de valójában technikailag, főképp a használt hangszerek tekintetében alig különbözött az együttes hagyományos felállásától. Azt már a koncert előtt is gondoltam, hogy a terem alighanem eleve túl nagy és a közönség miatt túl zajos is lehet egy valóban erősítés nélkül lebonyolított koncerthez. Tehát mindenképp szükség lehet némi hangosításra. Azon viszont meglepődtem, hogy a megszokott elektromos gitár és basszusgitár szólt, sőt, még Dani (elektro-)akusztikus gitárjából is lógott egy kanóc. Az persze igaz, hogy az ezen a koncerten használt hangosítás jóval egyszerűbb volt annál, mint amit normál esetben egy klubszínpadon láthatunk, és kimaradtak a máskor használt torzítók és egyéb zeneipari rémségek. De hogy pusztán ettől akusztikus lesz-e egy koncert? Hát, nem tudom... (Utána olvasván, vannak vélemények, amelyek szerint a külső erősítők használata, tehát a hangszer által létrehozott akusztikus hang mikrofonon keresztüli erősítése nem befolyásolja a hangszer eredeti hangját, hangszínét, tehát ez is akusztikusnak számít. Mondjuk engem egy ilyen magyarázat azért annyira nem nyűgöz le...)

Igazából ez nem is kéne érdekes legyen, ha minden úgy szólt volna ahogy kell. De ez, megítélésem szerint nem teljesen jött össze. Erre a poszt végén még kitérek részletesebben, viszont ide jön a második morfondírozni valóm, ami nem más, mint hogy milyen hangminőséget is várunk és várhatunk egy élő koncert esetén. Arra lassan rájövök, ebben a tekintetben nekem általában túlzottak az elvárásaim, vagyis én bizony az ilyen kisebb és messze nem ideális kialakítású helyszíneken is elvárnék egy a stúdióban kikeverthez hasonló, tökéletesen összevegyített hangzást. De legalább olyat, mint ami a komolyabban összerakott technikájú klubokban hallható. Írtam már erről itt a blogon, és belátom, hogy ez elméletileg is teljesen irracionális elvárás, de az első benyomásaim általában akkor is ez határozza meg.

És akkor most jöhet maga a poszt, végre:

Tehát Daniék csapata egy, a szokásostól eltérő, akusztikus(-abb) koncertre határozta el magát. Ez ugye annyira nem új ötlet, hiszen a csapat tagjaiból többen zenélnek a The O'Neills és a Green Spirit zenekarokban (mindkettőről írtunk már itt a blogon) és ezektől nem idegen az akusztikus hangzás. Azonban a The Scarlet egy jóval punkosabb-rockosabb, keményebb és tempósabb hangzású banda, tehát itt a kicsit visszafogottabb, akusztikus előadás azért érdekesnek tűnt.

A koncertnek helyet adó, a Király utcáról nyíló Hegedű utcában található Iskola nevezetű hely is megér pár mondatot. Az épület valamikor valóban iskolaként funkcionált. Jelenleg egyfajta romkocsma-rométterem-mulató-hostel-mindenmás egységet foglal magában. Az étterem jelenleg csak délben működik, és valóban hozza a régi iskolák feelingjét, pontosabban kicsit talán olyan, mint egy 'régi-iskola-témapark'. Az asztalok zömében iskolai padokból vannak, a fémvázas székek is ismerősek lehetnek, akad szép zöld tábla a falon, a dekoráció és a tapéta pedig mindenféle oktatási segédanyag, táblák, tablók meg tankönyvek. Érdekes az bizonyos. A koncertnek helyet adó épületrész amolyan romkocsmás, a használt bútorok kereskedelmével foglalkozó kisiparosok, vagyis magyarul 'handlék' raktárát idéző összevisszaságot mutató bútorokkal lett berendezve. A falak művészi kopottsággal, meg szintén mindenféle sulis relikviával bírnak.

Összességében a hely hangulatos, és igen sok lehetőség van benne, biztos, hogy az étterem rész igazán jól használható volna este is, és ráadásul remek hátteret biztosíthat privát rendezvényekre is, mert kellően szeparált. Ha valakinek van pedagógus ismerőse, mindenképp próbálja meg itt megtartani a születésnapi buliját, értékelni és egész este olvasni fogja a vendégsereg a falakon található antik tankönyveket.

A helynek van még egy sajátossága. Mégpedig az, hogy a koncertnek helyet adó részleg bárjában nem fogadnak el pénzt, (meg nem kérdeztem, de gondolom, miután ezt ritkán használják, nem éri meg külön kasszát telepíteni ide) hanem az intézmény központi részén, a kapuval szemben telepített pultnál lehet jegyeket vásárolni, és aztán azokkal kell fizetni. Ez elsőre bosszantó, ha az ember nem tud a rendszerről, és egy csomót állt sorba a szünetben egy kóláért, és persze némileg csökkenti az ad-hoc vásárlások lehetőségeit is. Igaz, a személyzet elég segítőkész, én például megkaptam azért a kólám úgy is, hogy csak utólag kerítettem hozzá jegyet.

A koncert laza telt ház előtt kezdődött. Nagyjából 60-70 néző lehetett, ránézésre csupa barát és ismerős. Ez meg is látszott a hangulaton, gyakorlatilag eljátszották egy nagy koncert minden főbb elemét. Ritmikus scarlet-scarlet skandálással indították a koncertet, mindent lehetséges ponton tapsoltak, éljeneztek, fütyültek. A nézőtér ugye teli volt rakva a 'handlé' összes ülésre alkalmas bútorával, ezért táncra, - legalábbis a koncert elején - nem igazán volt mód, de azért 3-4 összekapaszkodó, kelta ritmusra ugráló néző mindig volt. A koncert második felében aztán már kicsit megfogyatkozott a közönség, pár szék arrébb került, és akkor már volt hely intenzívebb mozgásra is.

A dalok meglehetősen vegyesek voltak. A Scarlet saját szerzeményei mellett számos más ír/kelta dal feldolgozása is elhangzott. (Erre rá is készültek, a koncert előtt a facebookon gyűjtötték az ötleteket, hogy milyen - mondjuk Dropkick Murphys - dalokat hallana szívesen a közönség.) Az bizonyos, hogy rajongóknak és barátoknak zenélni jó buli. Amolyan oda-vissza ható folyamat jött létre tegnap, az eleve lelkes közönség inspirálja a zenészeket, a jókedvű zenészek tovább emelik a közönség hangulatát. És ez így ment a koncert végéig. Ráadásul remek lehetőséget biztosít a próbálkozásra, kísérletezésre is, ha a zenekarnak vannak újabb ötletei, netán új dalai ilyenkor kockázat nélkül kipróbálható, hogyan reagál a hallgatóság. A legismertebb dalaikat a koncert második felvonásában játszották el, kellően viharos fogadtatást is arattak. A koncert vége felé még a The O'Neills-ből megismert Hajdú Krisztina is beszállt némi közös éneklésre. Nem mellesleg pont ezek miatt a részletek miatt érdekesek ezek a szokásostól eltérő koncertek. 

És hogy hogyan szólt az egész?

Nos igen. Szerintem vegyesen. Semmiképp sem ideálisan, ezt, ahogy néztem, a stáb is érezte, úgy láttam, a technikus a koncert közben is próbálkozott mindenféle variációkkal. Érdekes, mert voltak dalok, amelyek teljesen jól összeálltak, de ugyanakkor voltak olyan részletek, ahol mondjuk a láthatóan épp hangsúlyos szerepet játszó hegedű hangja jóval gyengébb volt az optimálisnál. Jómagam Dani énekhangjával sem voltam kibékülve (talán nem sértődik meg) pontosabban nyilván nem az orgánum volt a problémás, hanem az adott mikrofonon keresztüli hangosítás volt kevésbé optimális. Az is igaz, hogy a terem különböző pontjain nagyon máshogy szólt a koncert, tehát a megállapításaimmal a terem más pontjain állók nem feltétlenül értenének egyet. Az biztosnak látszik, hogy épp az ilyen szokatlan, kicsit esetleges hangosítás rejti talán a legnagyobb buktatókat. Egy jobb klubban a technikus pontosan ismeri a lehetőségeket, sokkal többet ki tud hozni a zenekarból. Itt azonban maximum a koncert előtt pár órával kell összerakni valami optimális hangzást, egy még jobbára üres, kicsit 'kongósabb' teremben, és persze csak azzal lehet főzni, ami rendelkezésre áll...

Szóval ezeket tapasztaltam. Ha valaki most megkérdezné (épp az előbb tette egy barátom), hogy milyen is volt ez a koncert, igazából az említett hibák ellenére sem tudnék rosszat mondani, sőt. A The Scarlet egy igen jól összeszedett banda, a dalaik egyre jobbak, és szerintem mindaz megtalálható bennük, ami miatt a legtöbben az ilyen ír/kelta zenét szeretjük. És a tegnapi koncert lendületben, lelkesedésben, hangulatban mindazt nyújtotta, amit nagyon sok mostanában látott klubkoncertből hiányoltam. A zenekar motorjaként működő Fekete-Szűcs Dániel igazán céltudatosan építi a bandát, pontosan tudja mit akar. Azt ugyan el tudom képzelni, hogy egyesek számára talán kicsit túlságosan céltudatos és magabiztos, de úgy tűnik, működnek az elképzelései. A csapat pedig tényleg ügyes zenészekből áll. (A speciálisabb 'ír' hangzást biztosító lányok különösen, épp néztem a kedvenc hangszerboltomban, hogy milyenek a hegedű és a fuvola árak. Nem mintha tudnék játszani rajtuk, de annyira szexik...) Ha a zenekarban sikerül a mostani stábot együtt tartani, biztos hogy hallunk még róluk sokat.

A kép ugyan elég vacak minőségű, de mondja valaki, hogy a hegedű nem szexi...

A csapat mielőbbi meghallgatását mindenkinek csak ajánlani tudom, most, hogy jön Szent Patrik ünnepe, a tavasz első felében mindenfelé lesz ír zenei koncert, természetesen a The Scarlet sem marad ki ebből, ráadásul indul a tavaszi koncertturnéjuk is, sokfelé láthatóak lesznek az országban, érdemes rákattintani a honlapjukra az aktuális fellépések miatt.    

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!