The O'Neills, Jack Doyle's Pub, 2015.01.30

Rengeteg mindent lehetne írni ennek a posztnak a bevezetőjeként, de félő, hogy nem maradna hely magának a beszámolónak. Úgyhogy inkább belevágok, aztán majd közben beszúrok mindenféle megjegyzést.

A címből esetleg már kiderült, hogy a mai este az ír zenéé volt. Egy nagyon érdekes, mondhatni bensőséges hangulatú koncerten jártam. Annak ellenére belsőséges, hogy igazából ez egy klasszikus vendéglátós fellépés volt, ami ugye általában épp arról szól, hogy nem rajongóknak, hanem mindenféle vadidegennek játszik az ember... A mai koncert a Jack Doyle's Pub-ban volt, ami egy főképp külföldiek által látogatott ír kocsma, nem túl alacsony árakkal, cserébe meglehetősen eredeti atmoszférával, és akár magyarul épp nem is értő személyzettel. A fellépő zenekar – ami jelen esetben a The O'Neills - feladata igazából a háttérzene biztosítása volt. Ez persze azt jelenti - legalábbis itt - hogy viszonylag halkan, a vendégek esetleges beszélgetését nem akadályozva kell játszani. Ezért is játszanak teljesen akusztikus hangszerekkel, csak az énekesek előtt van mikrofon.

A csapat a The Scarlet frontembere, Fekete-Szűcs Dániel által összehozott, de abból az együttesből - saját magán kívül persze - csak a fuvolás Seres Júliát áthozó, 5 tagú, akusztikus együttes. Bár az együttesek minden tagját itt nem szoktam felsorolni, de most muszáj idemásolnom a facebook oldalukról:

Hajdu Krisztina - ének
Lajgút Sophia - hegedű
Seres Júlia - fuvola, furulya
Kaposvári Tamás - cselló
Fekete-Szűcs Dániel - ének, akusztikus gitár

És akkor magáról a zenéről:

Egyszerűen döbbenetesen jó volt. A koncert előtt tudtam beszélni pár mondatot Dániellel, elmesélte, miért és hogyan is jött létre ez a csapat, és azt is, hogy miért volt szükséges erre a feladatra egy, a The Scarletétől eltérő tagságot összeszedni. A Scarlet sokkal lendületesebb, rockosabb, vadabb zenét játszik, itt viszont szinte teljesen autentikus ír zenére volt szükség. Hát, azt kell mondjam, első hallásra nagyon-nagyon jó csapatot sikerült összehozni!

Az poszt elején említettem, hogy az ilyen jellegű fellépéseken általában vadidegeneknek kell játszani. Ebben az esetben ez azért nem teljesen volt igaz. Az öt fellépő zenészen kívül ott voltak a The Scarlet tagjai közül is páran, és ahogy láttam, volt néhány barát és barátnő. Így aztán a fellépők öt bárszéke előtti két-három asztalnál ismerősök, barátok, kollégák ültek. Meg én. Aki abszolút kilógott a sorból, és nem csak azért, mert némi túlzással annyi idős vagyok, mint bármelyik két tetszőlegesen kiválasztott ember a társaságból, hanem azért is, mert a későbben jövők vélhetően nagyon nem tudtak hova tenni, a koncert alatt bemutatkozni meg már késő lett volna.

De nem is ez a lényeg, hanem a sound. Ami bizony magával ragadó volt. A hangszeres zenészek igazán lenyűgözőek voltak, az énekes Hajdú Krisztina pedig - legalábbis ha szükséges - maga az érzékenység e világi megtestesülése. Ha kellett, egy posztban leírva visszaadhatatlanul finom és érzékeny módon adta elő a dalokat. Amolyan igazán jóféle, a soul és a jazz legkellemesebb hangjaira emlékeztető produkció volt. (Mostanában csupa tényleg ígéretes hangú énekesnőt hallottam, a legkülönbözőbb stílusokból. Úgy fest, a világ tényleg teli van csodákkal, csak el kell indulni otthonról, és már jönnek is szembe.)  Amúgy még csak nem is ez volt a legjobb az egészben, hanem a hangulat. Jókedvűnek tűntek, szinte végig mosolygott mindenki, és nagyon érdekes volt ilyen közelről (nagyjából két méterről) látni, mennyire odafigyelnek egymásra a zenészek. A fuvolás a szeme sarkából figyelte a hegedűs lányt, aki odafigyelt az énekesre, és így tovább. Rendben, egy zenekarnál ez természetes, de itt mégis valahogy feltűnt ez a dolog, Talán azért is, mert bár már néhány éve együtt zenélnek, de azért - szerencsére - a megfelelő produkcióhoz mégsem elég pusztán a rutin. Mindenesetre egymásra nagyon odafigyelve, tényleg együtt rakták össze a dalokat, és ez a közönségnek is bejött. Voltak ugyan beszélgető társaságok, de ahogy én láttam, a közönség jó része kifejezetten figyelt a zenekarra, és a számok végén ki is fejezte a tetszését.

Akartam hozni egy szép hosszú tracklistát, de persze végül ott felejtettem, bár úgy sem lett volna türelmem ide bemásolni. Aki hallgatott már ír népzenét, meg persze ismeri mondjuk a Lord of the Dance zenéit vagy épp mondjuk a Hétrét néhány felvételét, esetleg látott már néhány ír manós mesefilmet, az jócskán találkozhatott ismerős dallamokkal. És ezek élőben tényleg varázslatosak voltak. (Manók most sem voltak, bár amilyen félhomály volt, akár lehettek is.) A koncert technikai részével sem volt gond. A helység és a zenekar elhelyezése persze nyilván nem ideális, és persze az emberek beszédének, nevetésének, a poharak csengésének van bizonyos alapzaja. De a zenekar előtt ülve ez abszolút nem volt zavaró, megkockáztatom, talán még hozzá is tett az élményhez. A hangszerek, az énekhang teljesen kellemes és jól hallgatható egységet képzett. Kíváncsiságból itthon beraktam a Hétréttől a Merrily stúdió változatát (érzésre vagy egy tucat hangszer van benne). Az nyilván máshogy szól, de most azt mondom, az esetleges hiányosságok és apró problémák ellenére is sokkal jobb volt élőben a The O'Neills-féle 5 hangszeres verziót hallgatni. Az este konklúziója tényleg az volt, hogy egyrészt a zenének - és az ír zenének különösen - lelke van. Másrészt, hogy ez - mármint a lélek - ilyen közelről ráadásul látható is.

Igazából lehetne még sok szépet írni, de írásban ez nagyon nehezen visszaadható élmény volt. Tervbe van véve, hogy ebből a produkcióból készül egy rövid videós ízelítő, ha megszületik szólunk. (Lájkolátok a blogunk facebook oldalát, és akkor biztos nem maradtok le róla.)

Amúgy pedig, akit kicsit és érdekel a tradícionális ír népzene, mindenképp nézze és hallgassa meg a The O'Neills csapatát élőben is, a facebook oldalukon mindig megtaláljátok az aktuális fellépéseket. Most úgy fest, hogy itt a Jack Doyle's pubban havonta lesznek fellépéseik. Különleges élmény, ráadásul az ilyen jellegű eseményeken általában nincs beugró, úgyhogy a megspórolt összeget is sörre költhetitek. (Amire - mármint a megspórolt pénzre - szükségetek is lesz, mert azért ezek az ánglius meg ír sörök nem épp olcsóak...)

Ui.: egy plusz csavar Dániel együtteseinek evolúciójában, hogy az említett kicsit rockosabb és bevállalósabb szövegeket használó The Scarlet épp most készül egy akusztikus koncertre, ami mindenképp érdekesnek ígérkezik. Érdemes ezt is beírni a naptárba...