Az ember a gép mögött
Ennek a posztnak az apropóját egy néhány héttel ezelőtti facebook bejegyzés adta, ahol a Gozsdu Manó klubban is sűrűn előforduló fotós, Totisz Tamás írta ki magából az épp aktuális gondolatait. Miután én amúgy is szándékoztam egy posztot szentelni a profi koncertfotózásnak, adta magát a lehetőség, hogy leüljünk Tamással beszélgetni egyet. Ennek a beszélgetésnek az eredménye olvasható alább.
Tamás a fotózás sok ágában otthonosan mozog. Első fotópályázatán középiskolásként indult – még analóg, filmes géppel készített fényképekkel. Akkoriban főként a természetfotók érdekelték, és a pályázatokon is ezekkel nevezve ért el eredményeket. Mint elmondta, valamikor 2008-ban kezdett érdeklődni a modellek világa iránt. Így aztán, mire 2010-ben hozzájutott első komolyabb digitális gépéhez, már inkább embereket, portrékat fényképezett. Azóta elsősorban portfóliókat készít. Ami azonban számomra érdekessé tette, az a 2013-as évtől indult vonal. Ekkor került ugyanis kapcsolatba a koncertfotózással. Itt a blogon már írtam arról, hogy koncertet fényképezni bizony nem is egyszerű. A fény nagyon kevés, és az a kevés is színes, a zenészek nem igen maradnak nyugton, és egy jobb koncerten ráadásul nézők is vannak, akik nem nézik okvetlenül jó szemmel, ha egy fotós ugrál előttük.
Ezeket a nehézségeket azonban Tamás már igen nagy rutinnal küzdi le, bár elmondása szerint volt tanulni való az induláskor. És bizony a rutin megszerzése azért időbe telt, pontosabban ő a múltidőt nem is használja, azt mondja telik, mert hogy a tanulás folyamatos, és még mindig tart. Ez nyilván így van, azonban kívülről nézve abszolút magabiztosan dolgozik, pontosan tudja mikor hova kell állni, mikor melyik előadóra érdemes odafigyelni, és a legzsúfoltabb telt ház esetén is bárhová eljut a teremben egy pillanat alatt. De ez még mindig csak a körítés, az igazán fontosak maguk a képek. Miután a posztjaimhoz általában én csinálom a képeimet, pontosan tudom, milyen nehéz olyan minőségű fotókat készíteni, amilyenek az ő felvételei. Az eltelt évek alatt valahogy szenvedélye lett a koncertek fotózása, rákattant a 'pillanat elkapására'. Persze ebben nagy része van magának a zenének is, igen széles spektrumú zenei érdeklődéssel bír, és a koncertek megörökítésében különösen érdekesnek tartja a zene fényképen történő 'megmutatását'. Az biztos, hogy hihetetlen jól tudja elkapni a pillanatot (persze ettől fotós a fotós) és tényleg jellemző képeket tud csinálni a zenészekről, amelyeken valahogy mintha azt is látnánk, hogy épp milyen stílusú zenét játszanak. Egy átlagos estén akár két órát is elkattintgat a színpadon, ez alatt persze elég sok kép készül (digitális világban élünk, nem kell már számolni a film kockáit...) de ebből a mondjuk 80-100 képből általában 20 körüli kerül kiválasztásra és publikálásra.
Miután én is fotózom, persze rákérdeztem, hogy hogyan vélekedik az utómunka fontosságáról, vagyis a képek utólagos számítógépes alakításáról. Véleménye szerint manapság ez már a szakmához tartozó elem, nemigen lehet ettől eltekinteni, különösen ilyen speciális, optimálisnak semmiképp nem nevezhető körülmények között készült felvételek esetén. Számomra ez még mindig nem ilyen egyértelmű, bár az is igaz, hogy nem is tudok olyan látványos képeket létrehozni, mint ő. Az elkészült képei persze sok felé elérhetőek, saját weboldalán és facebook oldalán is. Egy fotósról szóló posztba illene beilleszteni pár fényképet, de nagyon nehéz választani, érdemes a Gozsdu Manó klub facebook oldalán lévő galériát végignézni, ott ráadásul előadónként vannak rendezve a képek. Néhány fotót azért mutatóba összeszedtem ide is:
Azonban, aki a születésük helyén szeretné megnézni azokat, az a Gozsdu Manó klub falán lévő 'tárlatot' is megtekintheti, kétségtelenül ez a legautentikusabb módja a zenészekről készült képek végignézésének.
És most következik az a rész, amire a poszt bevezetőjében utaltam.
Mint látható, ezek a képek sokfelé elérhetőek. Ráadásul jók is. És bizony megesik, hogy megtetszenek másoknak, akár a rajtuk szereplő művészeknek, akár a rajongóknak. Ezzel nincs is baj, hiszen egy alkotó épp ezért alkot. Tamás elérhető képei a szakma szabályai szerint a sarkukon vízjelesek, tartalmazzák a készítőjük és a klub nevét is. Ha bárki szeretné felhasználni azokat, mondjuk saját oldalára kirakni, és ezt jelzi a készítőnek, ezzel semmi gond nem szokott lenni. (Természetesen, ha üzleti célú a felhasználás, ott lehetnek anyagi jellegű kikötések, de magán célú felhasználás esetén ez szóba sem kerül.)
Viszont, mint minden művész - vagy akár minden iparos is, aki készít vagy alkot valamit - úgy Tamás sem viseli jól, ha megváltoztatják a képeit, hiszen ezek kompozíciója, a képkivágás arányai szándékosan lettek épp olyanok, amilyenek. Az különösen bosszantó lehet, ha egyszerűen ellopják a képeket, mondjuk szándékosan levágják róla a készítő nevét. A hivatkozott facebook posztban ezt írta:
„A teljesség igénye nélkül egy példa: Adott egy képsorozat, ami el van látva a hely logójával, a fotós nevével. Ha te ezt felhasználod, de közben megvagdalod ilyen-olyan módon úgy, hogy lekerül róla az alkotó neve és a logó is, akkor az a minimum, hogy utána a szövegben megjelölöd a fotóst és a helyszínt! Az, hogy én folyamatosan kapom a leveleket, hogy "Tomi ezt a képet nem te készítetted?", igencsak elszomorító. Majd, mikor szólnak az illetékeseknek, hogy te figyelj, ezt a képet az a kis tökmag készítette, aki egész este ott ugrált nektek, hogy ezek a képek elkészülhessenek, akkor annyi a válasz rá, hogy "ja, nem is tudtuk, szépek lettek nagyon, köszönjük neki!" Whaaaat??? Ott van kiírva a kép alján, ami a vágás következtében került le róla... Az pedig, hogy a helyszín meg legyen jelölve, aki lehetőséget adott arra, hogy te és én ott legyünk, még ennél is alapvetőbb kellene, hogy legyen!”
Az bizonyos, hogy a szerzői jogok úgy általában is elég mostohán vannak kezelve manapság. Ráadásul ha valahol, itt igazán él a kettős mérce alkalmazása. A boltban persze nem lopunk, de hogy a gépünkön minden szoftver legális-e, hogy a telefonunkban lévő MP3 zenék mindegyike tiszta forrásból származik-e, az sokunknál teljesen más kérdés. A képek felhasználásánál különösen élő ez a probléma, hiszen itt még szemmel látható warez-, vagy fájlcserélő oldalakra sincs szükség. (Amelyek használatakor azért van/lehet egy pont, ahol az emberben tudatosul, hogy hát igen, én itt most épp a sötét oldalt használom...) Képek esetén elég, ha beírjuk a keresőbe mit szeretnénk, és már ott is vannak a monitoron. Mi itt a baj? A net végül is mindenkié, közös, miért ne használhatnánk?
Nos, a fentiek talán kicsit rávilágítanak, miért nem. Mert ezek a képek nem 'csak úgy lettek', hanem valaki dolgozott velük, adott esetben nem is keveset, és alighanem hosszú út vezetett oda, hogy olyan minőségű képet tudott készíteni, amit felkeltette a figyelmünket. Ha ráadásul - mint Tamás esetében - csak annyit kell tennünk, hogy nem változtatunk a képeken, rajta hagyjuk a készítő lógóját, esetleg dobunk neki egy emailt arról, hogy tetszik a munkája, és szeretnék felhasználni... nos, ennyit aztán valóban mindannyian megtehetünk. Mindenki jól jár, mert ezek a képek tényleg jók, minél több emberhez eljutnak, annál jobb. És bár a koncertek bemutatása pusztán szöveggel vagy képekkel mindenképp csonka, Tamás képei olyan közel visznek az élmény átadásához, amennyire zene nélkül egyáltalán lehetséges.
Tamástól is megkérdeztem, milyen zenét/videót tenne a poszt végére. Vagy egy napot gondolkozott a dolgon, valóban nagyon sokféle, nagyon különböző előadó került szóba, végül az alábbi Arctic Monkeys dalt ajánlotta:
