Aki a kezdetektől követi a blogunkat, annak talán rémlik, hogy első írásaink főszereplője, ilyen formán gyakorlatilag a blog indításának ihletője ki volt. Akinek esetleg mégsem volna meg ez a számunkra oly fontos momentum, azok kedvéért eláruljuk, hogy bizony CéAnne, vagyis Szélinger Anna, pontosabban az általa előadott reggae számok adták meg a kezdőlökést.

Anna korábbi felvételeire egy youtube keresgélés során bukkantam, és igen hamar rabul ejtettek. Ebből jött az első klubkoncert látogatás, amit meg is írtam (eredetileg még nem erre a blogra), aztán ebből lett az egész Klubkoncert blog. Néha bizony ilyen apróságokon múlnak dolgok. Később persze találkoztunk több koncerten, de valahogy mégsem jött össze egy személyes beszélgetés, igaz, a facebookon váltottunk pár hosszabb üzenetet.

Ezek után adta magát, hogy az idei Reggae Camp kapcsán írandó posztjaink egyike mindenképp Annáról szóljon. Már csak azért is, mert tudható volt, maga a Camp intézménye igen fontos Anna számára. Meg is beszéltünk egy interjút, amire sor is került. Én hatalmas várakozásokkal ültem le beszélgetni, hogy majd most aztán minden rá vonatkozó kérdésemet jól felteszem, és hihetetlen részleteket tudok meg a reggae-hez fűződő kapcsolatáról, és általában a zenéről, színházról, és minden másról alkotott véleményéről. Így is lett. Természetesen előkerült a hangrögzítő, és a mikrofon is, hiszen ilyen zenetörténelmi esemény azért nem minden évtizedben fordul elő, el ne mulasszunk akár csak egyetlen szót sem. Többek között mesélt rengeteg érdekeset magáról, a kezdetekről, az első zenéhez köthető élményeiről, a reggae mai helyzetéről. Elmesélte, hogyan kért először dedikált CD-t egy koncerten, aztán pár évvel később milyen érzés volt, amikor már tőle kért egy kislány ugyanígy egy lemezt. Elmesélte azt is, hogy igazából szinte semmit nem változott a reggae zenéről alkotott véleménye az évek folyamán. Most is fontosnak és aktuálisnak tartja, és most is azonosulni tud a reggae szellemiségével. De ugyanakkor azt sem zárta ki, hogy ha kisgyerekként nem a reggae zenébe csöppen bele, hanem mondjuk egy rockzenei fesztivált kezd látogatni, akkor abba a stílusba nőtt volna bele.

Szóval sok mindent mesélt, egy élmény volt, valóban, Anna rendkívül közvetlen is tud lenni, és ráadásul jól és pontosan mesél, ha olyan kedve van. És általában olyan van. Közben ittunk kávét, ettem tortát, aztán elköszöntünk és hazajöttem.

Itthon pedig elővettem a hangrögzítőt. Amin nem volt semmi... Egy darab magvas gondolat, egy kósza nevetés, még egy névelő sem. Semmi, mondom.

Merthogy ez egygombos szerkezet, és alighanem kétszer nyomtam meg, mire rögtön standby állapotba is került. Ilyenkor a kijelzőn ugyanazt látni, kivéve az apró piros 'felv' szöveg, ami szabad szemmel persze nem is igen látható, pláne, ha az asztalon fekszik a motyó... 

Nos. Miután nagyjából helyrejöttem a szívinfarktus után, írtam Annának, hogy khmm-khmm, meg izé, de az van, hogy ez a riport nem lesz teljesen szöveghű... Ezt rezignáltan tudomásul vette, bár azért tett némi megjegyzést a feleslegesen elmesélt sztorikról, mire megnyugtattam, hogy viszont legalább a csak nekem, nem megírásra mesélt dolgok is biztonságban maradtak...

Eddig az interjú története.

De persze, néhány mondatot írok még Annáról is. Volt pár kérdés, ami előzetesen motoszkált bennem, ezek egyike volt, hogy vajon most mit is jelent számára a reggae? Főképp azért érdekelt ez, mert már nagyon sok mindent csinál, bejött a képbe a színház (idén végzett is a főiskolán rendezőasszisztens szakon) és zenében is több projektben van benne, a Mighty Fishers csapatán kívül ő énekel a Sonar Bistroban is, és a saját, Hollós Bencével közösen írt dalai is egyre többször kerülnek a youtube böngészés során a szemünk elé. És bár véleményem szerint Anna jellegzetes stílusa minden általa énekelt dalban visszaköszön, azért ezek mégiscsak más jellegű zenék. Erre mondta azt, hogy egyelőre elférnek egymás mellett ezek a projektek, és persze a reggae azért továbbra is kiemelt helyen van köztük. Az mindenképp szerencse, hogy egyelőre nem kellett választani a különböző utak között, és reméli hogy egy darabig még nem is kényszerül erre rá.

Még korábban egyszer megkérdeztem arról, hogy tényleg működik-e az itthoni reggae csapatok között egyfajta, az átlagosnál erősebb együttműködés, segítik-e az új csapatokat, valóban érvényesek-e az 'unity' meg 'respect' jellegű, sokat hangoztatott szlogenek? Anna azt mondta, szerinte nem igazán lehet általánosítani ebben a kérdésben, meg vannak olyan csapatok/emberek, akik változtak az évek során a kérdést illetően. (Ezt egyébként anno talán kicsit nehezményezte, de ma már jobban látja, mi is okozza ezeket a változásokat és jobban meg is érti ezeket.) De mindig voltak és vannak olyan befutottabb zenekarok, akik kicsit feladatuknak érzik a fiatal zenekarok mentorálását. Úgy látja, alapvetően érvényes ez a "szeretjük egymást" filozófia, és biztos abban, hogy ezt a közösséget még az unokáinak is mesélni fogja, és mindig örülni fog, ha valakivel összetalálkozik az utcán ebből az időszakból.

Ehhez kapcsolódik ezen poszt apropója, az idén 15. alkalommal megrendezett Reggae Camp fesztivál. Azt említettem már, és olvasható is a korábban Annával készült írásokban, hogy mennyire fontos és meghatározó volt számára ez a közeg, ezek a fesztiválok. Annak nyilván külön varázsa lehet, hogy ugyanazokon a fesztiválokon, ahol gyerekként magába szívta a reggae hangulatát, ahol rákattant erre az egészre, most már évek óta fellépőként jelenik meg. A The Mighty Fishers frontembereként idén is ott lesz, mindenki menjen és csodálja meg. Már csak azért is ajánlott ez, mert a Camp valóban más jellegű, mint a megszokott fesztiválok, sokkal közvetlenebb, sokkal beszélgetősebb. Például, simán megeshet, hogy ha valaki tényleg érdeklődik Anna iránt, a Reggae Camp alatt találhat módot egy személyes beszélgetésre is vele, egy cigaretta meg egy sör mellett, ahol pótolhatja, vagyis inkább megfoltozhatja az ezen írásmű szövetén tátongó szakadásokat...

Aki csak most kattana rá Anna dalaira, azok számára itt van két videó, mindkettő korábbi, klasszikusabb reggae felvétel tőle. Az első a Lost Soul:

A második legyen mondjuk a Sick World:  

És azért hogy az újabb, saját dolgairól is képet kapjatok, itt vannak a CéAnne legújabb felvételei, a Memory, a Let Love Shine, és a legújabb, az Easier című. Érdemes beléjük fülelni, hasonlóak de mégis nagyon mások...

És hogy mi legyen a rengeteg végképp elveszett fantasztikus részlettel, amit Anna osztott meg velem? A kérdés jogos, talán újra nekifutunk egyszer, úgyis jönnek lassan a Klubkoncert.blog videók, ezek egyik első darabja talán szólhatna Annáról, mármint, ha rá tudom venni egy újrázásra, persze...