Colleen, The Scarlet, LochNesz, G3, 2014.12.28.

Az ír zenéről nekem is pont annyi ugrik be, mint legtöbbünknek. Kicsit keverednek is talán a nagyjából arról a tájékról származó dolgok, szóval beugrik a hegedű, meg a fuvola, meg a skót duda (skót?) meg a sok zöld domb sok birkával, meg a whiskey és a sör, meg a bányászok, Flatley és Dropkick Murphys… mondjuk. Esetleg még manók meg tündérek. És ezek összevisszaságuk ellenére egyáltalán nem kellemetlen képek. Így aztán, amikor a The Scarlet frontembere rám írt, hogy igazán ellátogathatnék a G3-ba egy összevont ír előszilveszterre, rögtön igent mondtam. Bár azt gondoltam, hogy manók és tündérek nemigen lesznek, de a többire azért volt némi esély.

El is mentem, kivételesen nem egyedül, hanem egy barátommal. Ez azért fontos, mert ebben az írásban az Ő véleményét is megemlítem néhol, ugyanis pont az ellentéte volt többnyire az enyémnek. Ebből is látszik, micsoda szubjektív megítélésű dolog a zene. A beállás utolsó perceire értünk oda. Eddigre kiderült, hogy egyeztetés ide-oda, én bizony semmilyen listán nem vagyok rajta, így megvásároltam az idei év első fizetős klubkoncert belépőjét. (De  így legalább tudom, hogy 600 Ft volt a beugró, ami egy három fellépős monstre bulira nagyon-nagyon kedvező ár.) Szóval a beállás utolsó számai tartalmaztak némi ismerős hegedű és fuvola futamot, amiből lehetett sejteni, hogy nem lesz ez rossz buli.

A program a Colleen csapatával indult. Róluk a FB. oldaluk alapján azt lehet tudni, hogy "a tradícionális ír dallamvilágot elegyítik a modern popzenei irányzatokkal. Az eredmény egy teljesen egyedi, hol táncra perdítő, hol magával ragadóan elbűvölő zenei világ lett, az élőzene pótolhatatlan energiájával. A fellépéseket az ír zene életvidám hangulata jellemzi". És ez pontos is. Valóban váltakoztak a nagyon hagyományos, autentikusnak tűnő dallamok és dalok a jóval modernebb számokkal. A koncertjük vagy 60-70 néző előtt indult, de a bárpult felől folyamatosan jöttek befelé a népek, úgyhogy a koncert végére szerintem bő félház lehetett már. A közönség tudta mire jött, táncoltak meg ugráltak, bár visszagondolva, azért látszott, hogy nem ez a csapat a fő produkció. (Itt szúrom be barátom megállapítását, aki szerint messze a Colleen volt a legjobb fellépője az estének, majd később kitérek még arra, hogy miért is.)

A csapat felállása dob, gitárok, hegedű és fuvola volt, épp úgy, mint az utánuk következő The Scarlet esetében. A két banda közti váltás kicsit hosszúra nyúlt, és ahogy néztem nem technikai okokból. Fura is volt, mert a Colleen koncert végére azért beindult a közönség, aztán a leállás/váltás alatt szépen szétszéledt.  Végül csak előjöttek a The Scarlet tagjai is. A FB. oldalukon szintén találunk mindenféle ravasz műfaji meghatározást: "Klasszikus folkpunk összekeverve punkrockos és hardrockos elemekkel illetve az ír kocsmás-keltás-kalózos témákkal." Na. Hát ebből valóban minden világos lehet rögtön… Amúgy viszont a két csapat nagyon is hasonló zenét csinál, de a második fellépő valóban keményebb, rockosabb és a legtöbbször tempósabb dalokat nyom. De a különbség nem csak itt érhető tetten, hanem a frontemberek között is. A Colleen sokkal egységesebb csapatnak tűnik, együtt vannak a színpadon, és körülbelül ugyanúgy teszik a dolguk. Ezzel szemben a Scarlet inkább tűnik több szólózenész együttes produkciójának, ahol azért mindenki megtartja a saját szokásait és egyéniségét. A zenekar frontembere, Fekete-Szűcs Dániel nagyon erős, nagyon jelen van a színpadon, abszolút uralja és vezeti a show-t. Dolgoztatja, énekelteti, mozgatja a közönséget, és tényleg mindent belead.

És bevallom, nekem ez tetszik. Egy frontembernek szerintem pont ez a dolga. (Az említett különbség a barátom véleményével pont itt volt, ő épp a harmonikusabb színpadi jelenlét miatt találta jobbnak a Colleent.)

A közönség ekkor volt a csúcson, úgy tűnt, hogy legtöbben a második fellépő miatt jöttek. Alighanem jó sok sör elfogyott az este, mindenesetre Dánielnek nem okozott gondot a közönség mozgatása, vették a lapot. És közben is locsolták a sört. Szóval valóban amolyan írkocsmás kezdett lenni a hangulat, bár a G3 abszolút steril és modern környezetet biztosít, nem az a ’hangulatkeltő’ hely. (Technikailag viszont jól van kialakítva, a hangosítás és a világítás is jó benyomást tett.)  A Scarletet többször is visszatapsolták, ha a közönségen múlik, még most is ott játszanak. Mint mondtam már, a két csapat felállása igen hasonló, mindkettőben ott volt a hegedű és a fuvola is. Amelyek szerintem igen szexi hangszerek. Bár lehet, hogy az sem mindegy ki játszik rajtuk. Mindenesetre üdítő látvány volt a négy leányzó, különösen, hogy tényleg jól játszottak, és úgy tűnt élvezik is. Mindenképpen több női csapattag kéne mindenhová…

Az újabb váltás után jött az este utolsó fellépője, a LochNesz. Akik aztán igazán valódi kelta kocsmapunkot nyomatnak. Nekem persze rögtön a Dropkick Murphys (meg a The Rumjacks)  ugrott be róluk. Itt sajnos a koncert kezdetekor egy darab nőszemély sem volt a csapatban, viszont végre előkerült egy igazi duda, majd egy bendzsó is. Szoknyás csapattag ugyan volt (Murányi István – ő játszott az említett két hangszeren is) de az amolyan skótszoknya volt, trendi meg minden, de azért a Scarletben játszó hegedűs leányzó (Mészáros Dominika) szoknyája (ruha volt igazából) jobban bejött. (Khm... ha manók nem is voltak, legalább tündérfélék igen...)

Szóval a LochNesz  fellépésére kicsit megfogyatkozott a közönség (volt vagy este 11 óra is már) viszont aki maradt, az valóban hardcore sörlocsoló és táncot ropó nép volt, egy kocsma méretű helyen döbbenetes bulit csináltak volna. Sajnos a G3 ekkor már kicsit nagynak tűnt, bár ez lehet hogy csak engem zavart, miután én kivételesen kocsival mentem, és ezért sörmentesen kellett végighallgatnom az estét. Ezt mondjuk mindenképp meg kell majd ismételni egyszer autó nélkül is, esetleg kiderül hogy tudok mindenféle ír táncokat is, szerintem ilyen talpalávaló és elegendő sör esetén menni fog. A LochNesz tagjai nagyon érzik ezt a stílust, és valóban megtévesztően ír módon nyomják, ha véletlenül beléjük futnék valami szigetországi kocsmában simán elhinném hogy ők a helyi kemény legények. A zenéjük hasonló, és mégis nagyon más, mint az első két fellépőé, az énekes frontember és a bandatagok is egész más típust mutatnak, mint az előttük lévők, már csak a kinézetük és a stílusuk miatt is simán beleférnének valami Guy Richie filmbe.

Mindenesetre a három csapat tényleg fergeteges bulit csinált. Épp annyi tradicionális elem és hangzás volt a fellépésükben hogy előhozza a bevezetőben említett mindenféle emléket meg érzést, és épp annyi modernebb hangzás, hogy azért ne érezzük magunkat egy ír skanzenben. Megérte a belépőt mindenképp. Azt viszont egyre kevésbé értem, hogyan lehetnek olyan emberek, akik egy-egy zenei stílus mellett törnek lándzsát, és nem is hajlandóak tudomást venni másról. Pedig a mai este is arra volt példa, mennyi, de tényleg mennyi jó zene van a világban. Kár volna kihagyni bármit is belőlük…

Ui: bocsánat a képek mindent alulmúló minőségéért, küzdöttem a technikával, és alulmaradtam. De dolgozom a problémán...

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!