Volume Under Kontroll és Sonar Bistro, Mika Tivadar Mulató, 2015.01.15.

Szóval... hogy is kezdjem. Na jó, belevágok. Tehát az alcímben említett két csapat koncertjén jártam. A hely a Mika Tivadar Mulató volt, itt még nem voltam, de a hely szimpatikus, kellően stílusos és zegzugos, úgyhogy erről (mármint a mulatóról) nem sokára jön egy külön poszt. Most viszont a koncertbeszámolón kell túlesni...

A beállás alatt, még civilben

Az első fellépő a Volume Under Kontroll (vagyis VUK) nevű formáció volt. Négy fiatal testvérből áll a csapat, valamint velük zenél (trombitál) az édesapjuk is. Miután ez a blog elsősorban a koncertek hangulatát próbálja átadni, én most abban a sorrendben írom meg az érzéseim, ahogy rám törtek az este. A beállásra odaértem, és miután a már bemutatott Isti, a GMK hang-guruja amúgy a Sonar Bistro hangtechnikusa is egyben, pár szót beszélgettem vele a klub hangosításáról. Aztán, ahogy a beállás elkezdődött, már persze hagynom kellett dolgozni. De a beállás amúgy is jópofa folyamat, úgyhogy ilyenkor nem unatkozik aki nézi, ráadásul el lehet kapni egy-egy, később jól jövő apró momentumot, kiszólást, háttérinfót. Plusz elég sok lejön abból is, mennyire profik a zenészek, és milyen viszonyban is vannak egymással.

A beállások után persze szünet volt, én közben átszaladtam a G3-ba, majd a poszt végén még szólok erről is.

Ami azt illeti, itt sincs valami nagy színpad, a beállás után úgy festett, mint egy hangszerüzlet rendetlen hátsó helysége...

A Mikába visszatérve már kilenc felé is járt az idő amikor elkezdődött az első fellépő, a VUK koncertje. Elég sok néző összejött, ráadásul volt vagy másfél tucat nőnemű rajongó, akik az első sorban örültek a csapatnak. (Élő példát szolgáltatva arra nézetre, hogy érdemes pusztán a csajozás miatt zenésznek állni.) Eddig jó is. Viszont a helyzet az, hogy számomra bizony ez a csapat nem jött be. Ennél persze összetettebb a dolog, megpróbálom átadni, hogy sorakoztak a reakcióim a koncertjük alatt:

Induló szám, dobok, gitárok, ének. Azt veszem észre, igazából semmilyen hatást nem vált ki belőlem. Élőzene (ami ugye nagy varázslat), hangszerek meg ének, de igazából nem érint meg. A következő dettó. Aztán a harmadiknál elkezdek gondolkozni, hogy mi a bánatnak járkálok késő este főiskolás diákcsapatok koncertjére, mikor otthon is ülhetnék a fotelben, lobogna a tűz a kandallóban és ölemben dorombolna a macska. És ekkor jön egy dal, amire hirtelen felébredek, és csodálkozva konstatálom, hogy jé: hát itt van hang is! Meg ütem. Meg sodrás. Meg lendület. Nahát!?

Aztán a következő daltól az egész kezdődik nagyjából elölről.

Aztán megint.

És megint.

És egyszer csak vége lett a koncertnek. Én meg csak lestem ki a fejemből, hogy ha tudnak zenélni, és néha hangjuk is van, akkor miért nem csinálnak egy egységesebb színvonalú produkciót? De tényleg! Hazaérve persze utána olvastam a bandának meg a tagoknak. És kiderült, hogy hát bizony azért itt képzett, sőt, több esetben komoly múlttal rendelkező zenészekről van szó. Tehát nem a tehetségen bukik a dolog, hanem inkább a koncepción. Ez a négy srác teljesen más karakter, el tudom képzelni, hogy egész más zenékért is rajonganak. Ami jó dolog, de nem biztos, hogy egy, még azért erősen az indulás fázisában lévő együttes profiljának, egyedi hangzásának a kialakításakor nagyon szerencsés. De ha már így van, akkor alighanem el kell felejteni a demokráciát, kell egy erőskezű frontember, aki lenyirbálja a különböző, nem a választott stílushoz illő hajtásokat.

Csak nekem ugrott be a 'Three Amigos' című film?

Igaz, amíg ennyi szemrevaló lány táncol - miközben fejből énekli a dalok szövegét - a színpad előtt, lehet hogy ezzel nem is kell foglalkozni egy csapatnak. Bár azért pusztán a lányok lemez- és koncertjegy vásárlásaiból nem hiszem, hogy megélnének. A dalok amúgy saját szerzemények, meg feldolgozások is. Erősen mindenfélék, szóval a stílus kivételesen nem a hozzá nem értésem miatt nem lesz meghatározva, hanem azért, mert itt ahány dal, annyi féle. A számok között volt egy csomó vicces, vagy annak szánt kiszólás, meg összekötő szöveg. Ezek némelyike 'ült' mások kevésbé. Az egész mintha kicsit bizonytalan lett volna, néha tényleg úgy éreztem, hogy ez egy frissen összeállt diákzenekar. Aztán ilyenkor jött egy-egy dal, ami meg egész profin szólt. Szóval vegyes a kép. Meglátjuk mi lesz velük később, figyelemmel kísérni azért érdemes, azt gondolom.

Egyszer persze mindennek vége szakad, jött a következő csapat, a méltán kedvelt Sonar Bistro. Róluk már írtam itt a blogon. Jók. És nem, nem csak CéAnne miatt. Amúgy is. Mindazt tudják, amit az előző csapatból hiányoltam. Van saját stílusuk, egységes dalaik. Olyannyira, hogy meg merem kockáztatni, egy új, még nem hallott szerzeményükről is meg lehetne állapítani az első taktusok után, hogy ez bizony Sonar Bistro dal. Nem unalmas, nem ugyanaz újra és újra, de mégis van benne valami, csak rájuk jellemző hangzás. És ez nagyon jó! Ami viszont nem jó, az az, hogy a közönség eléggé megfogyatkozott a koncertjük végére. Nyilván hazamentek a VUK rajongói. És erre utal egyébként a poszt címe, mert nagyon nincs ez jól. Itt bizony némi értékítéleti problémák lehetnek. Bár az is igaz, hogy egy fiatal fiúkból álló csapat mindig több színpadra dobált bugyit vitt haza, mint ahány alsónadrágot szedhet össze egy énekesnővel megjelenő csapat. Mondjuk CéAnne-nak amúgy sem hiszem, hogy szüksége volna egy csomó, a színpadra feldobált alsónadrágra. Voltak új dalok is, például a 'Római' című, ami nagyon kellemesre sikerült.

Szóval ez a koncert igazán jó volt, aki ott maradt élvezte is. A többiek meg bánhatják, hogy kihagyták. Legközelebb okvetlenül pótolják be.

Ahogy írtam, a koncert előtt még átszaladtam a G3-ba, mert ott Hollywoodoo koncert készült. Pár szót beszéltem Szabolccsal, a méltán híres csapat villámkezű gitárosával, aki amúgy kollégám civilben. A banda veszprémi része ekkor még nem érkezett meg, úgyhogy csak egy üres kék színpadot tudtam fotózni. (Belépéskor a bejáratnál  - volt már vagy fél nyolc, legalább - kérdeztem a biztonsági őrt, hogy tart-e még a beállás, mire mondta, hogy még el sem kezdődött...)

Gondolom  aztán valahogy csak összeálltak, elég jól sikerült koncert kerekedett, ahogy hallottam. Apropó. Nem tudom, illik-e elmondanom, de kapcsolódó a téma. Azt tudjátok, hogy Szabolcs miért lett gitáros? Bizony azért. A lányok miatt... Tényleg! Most már érthető, hogy miért próbálkozom én is folyamatosan a gitáros mesterség elsajátításával. 

Ennyi volt a csütörtök este. Tanulság nincs. Illetve van, de azt mindenki keresse ki a posztból.

Ja, A G3 előtt, csütörtök lévén, éjszakai termelői piac volt. A városban lakni kétségtelenül meglepő néha... Ilyesmit lehet ott ilyenkor kapni:

Ha Te is ott jártál a koncerten, de teljesen más a véleményed, netán máshol jártál, és kizártnak tartod, hogy arról az eseményről ne essék szó itt a blogon, mindenképp írd meg nekünk a facebook oldalunkon, vagy email-ben. Ahogy kedvenc gitáros barátom mondta: Több szem, többet hall!